Szezonnyitó kocséri futam tudnivalói

Vége a hónapok óta tartó várakozásnak! Nemsokára kezdetét veszi az SXS Trophy 2023-as szezonnyitó kocséri futama. A két napon át tartó versenyen mindenki megpróbáltathatja saját, és járműve képességeit a körülbelül 150 kilóméteres távon, szombaton az egyik irányba, vasárnap pedig visszafelé. Úgy gondoltuk hasznos lehet mindenki számára ha ebben a bejegyzésben összeszdejük a fontos tudnivalókat a versenyhez és annak sikeres teljesítéséhez.
Ebben a navigátoroknak szóló bekezdésben beszerezheti mindenki az eszközével kompatibilis ajánlott navigációs programot.
Az Osmand nevű navigációs szoftver elérhető minden eszközre, viszont tapasztalatok alapján IOS operációs rendszeren gondokba ütközhet a program és nehézkessé teheti a navigálást.
OSMAND
Az alábbi programot pedig az IOS rendszerekre ajánljuk.
GURU MAPS
Az alábbi program MINDENKINEK KÖTELEZŐ, ez az alkalmazás a Magyar Mentőszolgálat mobil alkalmazása amin pillanatok alatt lehet hívni a mentőket amennyiben az indokolt.
ÉletMentő
Az alábbi app pedig a Pilot 1.0 ami minden eszközre kompatibilis megfelelően, ezt is kötelezően le kell tölteni, ugyanis ez lesz az a program ami méri a versenyidőt, és "tudósít" a szervezőségnek.
PILOT 1.0
Amennyiben technikai vagy egyéb okok miatt feladásra kényszerül egy csapat ezt a telefonszámot felhívva Lázár Péter rendezőtől technikai mentést tud kérni, ha nem tud a jármű a saját lábán beérni a célba.
+36 20 473 1657
Mindenkit nyomatékkal kérünk, hogy normális keret között folytassa le a versenyt, és igyekezzen elkerülni a balesetveszélyes manővereket, a magunk és mások biztonsága érdekében. A verseny előtt ajánlott átolvasni legalább egyszer a versenyszabályzatot, és a házirendet.